A hajszárítás mindenki életében egy rutinos művelet, bár a hosszú hajú nőknek sokszor kínszenvedés. Szeretnénk rajta minél gyorsabban túl lenni, de ekkor követjük el a legnagyobb hibákat. Aztán a hajunk bánja.



Ahogy legutóbb is írtuk a hajvasalás kapcsán, sokak szerint jó időben érdemes hagyni, hogy a hajunk magától megszáradjon. Nem biztos, hogy ez egy jó folyamat, hiszen a hajunk így sokkal több időt tölt vizesen, s bár a száradás természetes folyamat, így is keletkezik roncsolódás. Ahogy akkor is hangsúlyoztuk, fontos azonban, hogy a hajszárítás ne egy essünk-túl-rajta-gyorsan művelet legyen. A hajszárítás – és egyben a hajvasalás – kulcsa is az, hogy a hajat válasszuk több részre, és körkefe segítségével tincsenként szárítsuk meg, legalább 110%-osra. Ekkor a magas hőmérséklet miatt a hajszál belsejében a víz gőzzé alakul, ezáltal buborékok alakulnak ki a hajszálban. Ha sok ilyen buborék keletkezik, repedések jelennek meg a hajszálon, amelyet már szemmel is jól lehet látni. Ez egyenes út a töredezett hajvégekig.


Ami fontos a hajról



A haj meghatározza kinézetünket, de fontosabb szerepe a védelem, ugyanis a fejet ért sérülések ellen komoly védelmet nyújt. A hajszárítás miatt fontos tisztában lennünk a felépítésével, ugyanis az elrontott hajszárítás komolyan károsíthatja a hajunkat. A haj 97%-át keratin alkotja; a maradék 3% víz. Kívülről a külső hámréteg, a cuticula évdi, a középső hajkéreg, a cortex; és a belső hajbél, a medulla. A haj rugalmasságáért és erősségéért a keratinszálakból felépülő hajkéreg felel. A hajbélnek az a feladata, hogy összekösse a hajgyökeret és a külső részt, biztosítva az átjárást és szellőzést.

 

Lássuk akkor a szabályokat!

 

1. Ne keféld ki a hajad vizesen

Sokan egyből nekiállnak egy rövid törölközés után kifésülni a hajat, általában kefével. Nos, ez nemcsak a kihullott hajszálakat viszi el, hanem sajnos az egészségeseket is kitépi. Egy ritka fogú fésűvel menjünk át a hajukon, így kevésbé lesz fájdalmas a gubancok eltávolítása.

2. Fontos az előszárítás

Hogy a meleg levegő ne károsítsa a hajunk szerkezetét, szárítsuk elő a hajat. A jó alapos törölközés után hagyjuk a fejünkön, így a legtöbb nedvességet kiszívja a hajunkból.


3. Tincsenként szárítsunk

Ahogy fentebb is írtuk, fontos, hogy tincsenként szárítsuk a hajunkat, így biztosan sehol nem marad vizes.


4. Használj fúvócsövet

Sokan egyből ledobják a hajszárító szűkítő fejét, mondván tovább tart a hajszárítás. Nos, ennek az a lényege, hogy a meleg levegőt oda koncentrálja, ahova kell, ne fújja szét az egész hajunkat szálakra.

 

5. Elölről haladjunk hátra

Ezt tart a legtovább megcsinálni, és a sok kósza hajszál miatt nehézkes procedúra is. Essünk túl rajta előbb, hogy utána gyorsan készre szárítsuk a frizurát.



 

6. Ne hagyd el a fésűt

A tincseken egy fésűvel (vagy kefével) menj végig, így vezesd rajta a hajszárítót. Ezzel nemcsak a megfelelő frizura érhető el, hanem segít is a teljes száradásban. A méretét pedig a hajvastagságod, a kívánt frizura és a hajunk hossza határozza meg. Válassz jól!

 

7. Legyen megfelelő távolság

Ne tartsd nagyon közel a hajszárítót, ugyanis leéghet a motorja a bekapott hajszálaktól vagy a visszaömlő meleg levegőtől, ráadásul a haj szerkezete is sérül, ha egészen a hajszálak belseje is kiszárad.

 

8. Használd a hideg levegőt

Bár ha hideg van, nem túl kellemes élmény, de a hajnak jót tesz. Főleg, ha sietünk, kvázi előszárításnak is jó. Hajtsd előre a fejed, és hideg levegővel fújd a hajtövet. Ezáltal megemelkednek a hajszálak, és sokkal dúsabbnak hat majd.

 

9. Ne lógasd a fejed

Az előszárítás, vagy a hideg levegős szárítás után emelkedjünk vissza egyenes állásba, ne lógassuk a fejünket, mert ha alulról szárítunk, csak bozontokat kapunk.

 

10. Kikapcsolás után még nincs vége

A haj sokszor tűnhet úgy, hogy teljesen megszáradt, de a hajszárításnak nincs vége akkor, ha kikapcsoltuk a szárítót, ugyanis a meleg miatt nem érezzük teljesen, hogy valóban száraz-e. Túrjuk át pár perccel később a hajat, hogy levegőt kapjon, és megszáradjanak a csak felmelegedett tincsek is.


De ha mindent jól csinálunk, akkor is érdemes a hajunkat belsőleg is felturbózni.

Természetes vitamintartalma, antioxidáns hatása miatt a Catalase kapszula nem csak a hajunkra, de az egész szervezetünkre pozitívan hat. Nem csak az őszülésen, de a hajhulláson is segít!